Fényképezőgép, videokamera, valamint az utasbiztosítás

Ma már minden háztartás rendelkezik fényképezőgéppel, esetleg videokamerával is, amit szívesen visznek magunkkal egy-egy útjukra. ami a tolvajok elsőrendű célpontja. Mivel egy-egy kép és hangrögzítő eszköz nem éppen filléres mulatság, így mindenkit érdekel ebben az esetben a biztosító megtéríti-e a kárát, vagy nem, illetve mely határértékig fizet?

Természetesen az olcsóbb biztosítás ezeknek a károknak a megtérítését már eleve kizárják, vagy csak nagyon alacsony összegig vállalnak rá kártérítési kötelezettséget. Ma már egyre több olyan szabályzattal találkozhatunk, amely a család fényképezőgépére, illetve videokamerájára is megfelelő kártérítési összeget tartalmaznak. Érdemes bővebben tájékozódni, mivel ha külföldi útra laptopot, tenyérszámítógépet, esetleg navigációs (GPS) készüléket visz magával, mert a feltételek ezeket is változatosan kezelik.

Az utasbiztosítások általában nem térítik meg a gyűjteményeket, nemesfémeket, művészeti alkotásokat, valódi szőrméket, bélyegeket, hangszereket és fegyvereket sem, de a karórák is gyakran szerepelhetnek a kizárások között. Ha ilyen tárgyakat szeretnénk bebiztosítani, úgy a biztosítókkal történt személyes tárgyalás után tehetjük meg.

Érdemes odafigyelni arra, hogy ezeket az értékeinket éjszakára ne hagyjuk az autónkban, és szálláshelyünkre érkezvén is azonnal vigyük be őket a szállásunkra. Amennyiben mégis otthagyjuk, akkor a biztosítók jogosan zárkóznak el a kárunk megtérítésétől.

Utasbiztosítás kalkulátor

  • Nyaralás biztosítás
  • Extrém sportbiztosítás
  • Csoportos utazási biztosítás
  • Üzleti utazási biztosítás
  • Éves biztosítási kártya, bérlet

Utasbiztosítás kalkulátor ismertetése

Utasbiztosítási hírek

Utasbiztosítás a bevásárlókosárban
A tavalyi bevezetés óta folyamatos az érdeklődés a Groupama-Garancia Biztosító Instant Utasbiztosítása után. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az induláskor még csak a CORA áruházakban kapható, polcról levehető utasbiztosítási csomag már a CBA Príma és a kiejölt Match üzletekben is megvásárolható.
RSS

© 2011 BiztosításUTAS.hu - Minden jog fenntartva! - Az oldalt az Árkádia Team Kft. üzemelteti.
Hivatalos közlemények - Elérhetőségek - Oldaltérkép