Kizárások, mentesülések az utasbiztosítás alól
Mint minden biztosítási eseményben, az utasbiztosításban is vannak olyan kritériumok, melyek kizárást vonnak maguk utá, például nukleáris sugárzás, háború, zavargás, súlyosan ittas állapot, kábítószer hatása miatti öngyilkosság, hogy csak néhányat említsünk meg.
Mivel a szolgáltatások között megtalálható a baleset- és betegbiztosítás, így a biztosítók itt is megpróbálják visszaszorítani kockázatukat, így nem biztosított a versenyszerű sportolás, nem, illetve pótdíj megfizetése ellenében – biztosítottak az extrém sportok.
Nem biztosított az utazás előtt már meglévő külföldi kezelése, valamint a terhességgel kapcsolatos események.
Poggyászbiztosításnál a biztosítók kizárják a kockázatból a gyűjteményeket, nemesfémeket, szőrméket, készpénzt, valamint az azt, helyettesítő eszközöket.
Korlátozottan vállalják a sporteszközöket, beleértve a kerékpárt is.
A magas értéket, képviselő tárgyakat szintén nem fogadják kockázatba, bár a meghatározásokból adódóan az egyes módozatok között is igen nagy a különbség. (Többszöröse is lehet.)
Érdemes odafigyelni arra, hogy vannak kizárt események is a biztosításból. Ilyen például az őrizetlenül hagyott tárgyak eltulajdonítása, valamint a gépjármű utasteréből történő eltulajdonítása egy tárgynak.
Az utasbiztosítás specialitása miatt nem téríti meg azokat az eseményeket, melyet a társadalombiztosító megtérít. (Az utasbiztosítás az ország elhagyásától a Magyarországra történő visszaérkezésig szól. Viszont a baleseti szolgáltatások érvényesek lehetnek az utazás megkezdésétől a hazaérkezésig.)
Itt is érdemes odafigyelni a szolgáltatásoknál, mert ahány biztosító, annyi szokás. Érdemes áttanulmányozni a szerződési feltételeket, mert akkor elkerülhető a biztosító elutasító levele.
